|
„Hálát adok annak, aki erőt adott nekem, Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy megbízhatónak ítélt, és erre a szolgálatra rendelt engem, aki azelőtt káromló, üldöző és gyalázkodó voltam, de irgalmat találtam, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt, valósággal elárasztott a mi Urunk kegyelme, a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel együtt. Igaz beszéd ez, s teljes hitelt érdemlő: azért jött el Krisztus Jézus erre a világra, hogy üdvözítse a bűnösöket. Ezek között az első én vagyok. De éppen azért találtam irgalmasságot, hogy Krisztus Jézus rajtam, az elsőn mutassa meg egész hosszantűrését, okulásul azoknak, akik hinni fognak benne az örök életre.” (1Tim 1,12-16)
|
|
Születési helyem - ellentétben Jézussal - nem Betlehem, hanem Barcs, ahol 1979. október 24-én hangozz fel első sírásra emlékeztető hangadásom. Majd hazavittek állandó lakhelyemre, Darányba. Családom ma is ott él. Betűvetést és számtant, azaz az általános iskolát ugyancsak Darányban végeztem.
Majd 1994-től itt Kaposváron kezdtem - folyamatosan végeztem - majd befejeztem középiskolai tanulmányaimat a Munkácsi Mihály Gimnáziumban. Örömmel látok több munkácsy-s tanárt a templomunkban. Kollégista voltam sok-sok éven keresztül a Gyergyai Albert (gépész) kollégiumban. Az érettségi után több mindent tanultam. Aki nagyon kíváncsi rá, egy délutáni tea és süti keretében beavatom eme titkaimba. Ez idő tájt pontosan 1999-től kezdtem el dolgozni a McDonlad's-ban itt Kaposváron. Nagyszerű élményekkel gazdagodtam, kilókkal nem Amennyiben valaki még mindig attól fél, hogy a hamburger és a sült krumpli hizlal, megnyugtatom, hogy olyan karcsú voltam - vagyok - leszek tőlük, mint a nádszál. Egykori főnököm is közösségünket gazdagítja családjával.
Azt egy napon úgy döntött az Úr, hogy eleget robotoltam az étteremben, így elhívott az ő aratásába, mint annak idején elhívta Dávidot a bárányok mellől. 2002-ben jelentkeztem a veszprémi szemináriumba. 2004-ben pedig - ugyancsak az Úr kegyelméből - kimehettem két tanévre Franciaországba, Angersba. Aki ezen évek alatt begyűjtött élményeimre kíváncsi, annak még egy teára vendége leszek. 
Az idő oly gyorsan száll. Hazatérve Magyarországra, befejeztem szemináriumi tanulmányaimat és 2008. június 27-én Balás Béla püspök atya pappá szentelt a kaposvári székesegyházban. Első kápláni szolgálathelyem Nagyatád volt. Remek emberekkel ismerkedtem meg ott, akiknek sokat köszönhetek. Majd pedig szeptember 8. óta itt szolgállak benneteket a Szent Imre plébánián. János apostol írja evangéliumának végén (21,25), hogy „hogy az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene”, azaz nem írok most többet én sem. Az Úr ad alkalmat arra, hogy személyesen is beszélgessünk minden féléről. Ennyit magamról. Most ti jöttök! 
|